SQL MCM online tréning–1. hét

Már a 4. hetében járok a 7 hetes Quickstart’s SQL Server 2008 Microsoft Certified Master (MCM) Accelerated Exam Preparation Program tréningnek. Arra gondoltam, hogy a heti két alkalom főbb témáit és érdekességeit megosztom. Sajnos arra nem kaptam lehetőséget, hogy a Power Point prezentációkat és a trénerek által bemutatott mintakódokat, adatbázisokat megosszam, de így is érdekes lesz remélem Smile

Első körben egy rövid összefoglalással kezdeném, majd a heti téma kielemzésével folytatom:

Az eddigi 4 hét alatt túl sok technikai újdonságot nem tudtam meg a tréning során, de érdekes, újszerű megközelítéseket láttam problémák megoldására, megelőzésére. Nem feltétlenül értek egyet némelyikkel, de nem is mondom rá, hogy rossz lenne, mert nem az. Szimplán egy másik módszerről/megközelítésről van szó. Magát a tréninget hasznosnak érzem, mert ha még nem is akarnám az MCM vizsgát megcsinálni, akkor is olyan dolgok jönnek elő, amelyek megváltoztatják egy-egy dolgoról a véleményemet és más prioritást kap.

Az alábbi módon szeretném a tréninggel kapcsolatos információkat megosztani (és csak annyit amennyit lehet Smile):

  • Heti téma:  ebben a heti témakör rövid összefoglalója lesz, nagyjából ami a Quickstart oldalán is fent van.
  • Előadó: az előadó elérhetősége, esetleges publikációi
  • Kód/Demó/Mintafeladat: Itt megosztanám az általam érdekesnek tartott technikai megoldást, saját kód segítségével. Amennyiben a témát komolyabban szeretném bemutatni, arról külon bejegyzésben fogok írni.
  • Kapcsolódó videók: A SQL Skills jóvoltából vannak videók is, amik segítk a felkészülést, köszönhetően Paul S Randal-nak és csapatának. Ezek a SQL Server 2008 Microsoft Certified Master (MCM) Readiness Videók.

Heti téma

Az első heti téma: Recoverability and integrity azaz visszaállíthatóság és integritás. Itt a biztonsági mentések kezeléséről, adatok helyreállításán van a hangsúly. A tréning során a különböző helyreállítási módszerekkel és azok megelőzésével foglalkoztunk. Fontos megemlíteni, hogy nem csak technikai oldalról volt megközelítve a téma, hanem vezetői oldalról is, mint pl.: RTO, RPO.

Előadó

Az előadó Robert Davis (Blog | Twitter) SQL MCM, és a hónap végéig még az SQL MCM Program Manager a Microsoft-nál, illetve a Pro SQL Server 2008 Mirroring könyv egyik szerzője.

Kód/Demó/Mintafeladat

Ide nem sokat írnék, külön-külön bejegyzésben fogom az alábbiakat kielemezni:

  • IO hibák okai és figyelmeztetések küldése.
  • DBCC CHECKDB használata a különböző típusú hibák kijavításához.

Kapcsolódó videók

Add comment